Au jour fixé, l'appartement du comte Ulric de Rouvres était préparé. Ulric y donna rendez-vous pour le soir même à trois des plus célèbres médecins de Paris. Puis il courut chercher Rosette.
Elle venait de mourir depuis une heure. Ulric revint à son nouveau logement, où il trouva son ancien ami Tristan, qu'il avait fait appeler, et qui l'attendait avec les trois médecins.
—Vous pouvez vous retirer, messieurs, dit Ulric à ceux-ci. La personne pour laquelle je désirais vous consulter n'existe plus.
Tristan, resté seul avec le comte Ulric, n'essaya pas de calmer sa douleur, mais il s'y associa fraternellement. Ce fut lui qui dirigea les splendides obsèques qu'on fit à Rosette, au grand étonnement de tout l'hôpital. Il racheta les objets que la jeune fille avait emportés avec elle, et qui, après sa mort, étaient devenus la propriété de l'administration. Parmi ces objets se trouvait la petite robe bleue, la seule qui restât à la pauvre défunte. Par ses soins aussi, l'ancien mobilier d'Ulric, quand il demeurait avec Rosette, fut transporté dans une pièce de son nouvel appartement.
Ce fut peu de jours après qu'Ulric, décidé à mourir, partait pour l'Angleterre.
Tels étaient les antécédents de ce personnage au moment où il entrait dans les salons du café de Foy.
L'arrivée d'Ulric causa un grand mouvement dans l'assemblée. Les hommes se levèrent et lui adressèrent le salut courtois des gens du monde. Quant aux femmes, elles tinrent effrontément pendant cinq minutes le comte de Rouvres presque embarrassé sous la batterie de leurs regards, curieux jusqu'à l'indiscrétion.
—Allons, mon cher trépassé, dit Tristan en faisant asseoir Ulric à la place qui lui avait été réservée auprès de Fanny, signalez par un toast votre rentrée dans le monde des vivants. Madame, ajouta Tristan en désignant Fanny, immobile sous son masque, madame vous fera raison. Et vous, dit-il tout bas à l'oreille de la jeune femme, n'oubliez pas ce que je vous ai recommandé.
Ulric prit un grand verre rempli jusqu'au bord et s'écria:
—Je bois....
—N'oubliez pas que les toasts politiques sont interdits, lui cria Tristan.
—Je bois à la Mort, dit Ulric en portant le verre à ses lèvres, après avoir salué sa voisine masquée.
—Et moi, répondit Fanny en buvant à son tour... je bois à la jeunesse, à l'amour. Et comme un éclair qui déchire un nuage, un sourire de flamme s'alluma sous son masque de velours. | A kjelölt napon Ulric de Rouvres gróf lakása készen állt. Még aznap este, Ulrik itt beszélt meg találkozót Párizs három leghíresebb orvosával. Majd szaladt, hogy megkeresse Rosettet. Ő már egy órája hallott. Ulrik visszament az új szállására, ahol régi barátját, Trisztánt találta akit odahivatott ès aki a hàrom orvossal vàrt rà. Visszavonulhatnak uraim, mondta Urlik. A szemèly akit Önökkel szerettem volna megvizsgáltatni már nincs többé. Trisztán egyedül maradt Ulrik gróffal, nem próbált enyhíteni a fájdalmán, de testvériesen együtt érzett vele. Ő volt az, aki Rosette pompás temetését irányította, az egész kórház nagy csodálatára. Visszavásárolta a tárgyakat, amelyeket a lány magával vitt, ès amelyek a halála után a adminisztráció tulajdonába kerültek. E tárgyak között volt a kis kék ruha, az egyetlen, ami a szegény hallottnak maradt. Szintén az ő jóvoltából Ulrik régi bútorát, amelyet Rosettel együtt tartott, az új lakása egyik szobájába szállították. Néhány nappal azután mikor Ulrik úgy döntött, hogy meghal, Angliába utazott. Ez volt az előélete ennek a szereplőnek addig, amig be nem lépett a Foy kávéház szalonjába. Ulric megjelenése nagy mozgolódást váltott ki az összegyűltek körében. A férfiak felálltak és hétköznapi emberekhez méltóan udvariasan üdvözölték. A nők pedig kíváncsiságtól már–már a tapintatlanságig öt percig bámulták Ulrik grófot, aki szinte zavartan állt a pillatásuk keresztűzében. Menjünk kedves hallandóm, mondta Trisztán miközben hellyel kínálta Ulricot, amelyet Fanny mellett foglalt, jelezze egy pohárköszöntővel az saját visszatérését az élők világába. Hölgyem, tette hozzá Trisztán Fanny fele fordulva, az álarca mögött mozdulatlan, igaza van hölgyem. És, sugta egész halkan a fiatal nő fülébe, ne feledje, hogy mit parancsoltam. Ulrik színültig töltött pohárral a kezében felkiáltott: - Iszom… - Ne feledje, hogy a politikai pohárköszöntők tilosak, kiálltotta neki Trisztán. - Iszom a Halálra, mondta Ulrik és a poharat a szájához emelte miután az álarcos szomszédnőjét köszöntötte. -És én, válaszolta Fanny, aki ugyanúgy tett... iszom a fiatalságra, a szerelemre. És amint egy villám hasítja az eget, egy mosoly lángja lobbant fel bársony álarca mögül. |