Ha valamiért ragaszkodunk a GLIMPSE (időnkénti/alkalmi benyomás) szerepeltetéséhez (nagybetűs rész):

Some of Harris's statements are palpably wrong. He tells of Wilde giving glimpses of new thought, of his telling stories with symbolical second meanings, and he also admits else¬where that after imprisonment Wilde's talk had "a wider range of thought and intenser stimulus than before," which implies that it already had a breadth of thought that was worthy of notice. But this is quite inconsistent with his other glimpse of Wilde as a superficial frothy talker, an expert in "the light drawing-room comedy on the edge of farce."

Harris minden állítása nyilván nem lehet helytálló; hiszen egyszer arról számol be, hogy Wilde IDŐNKÉNT unikális szellemi BENYOMÁST kelt, és elbeszélései mögött szimbolikus tartalom húzódik meg; majd másutt elismeri még azt is, hogy a bebörtönzött Wilde írói hangja „a gondolatoknak a korábbinál szélesebb palettáját fogta át, és erősebb benyomást hagyott hátra”, mintegy kijelentve, hogy az írások már korábban is számos és figyelemre méltó gondolatot vonultattak fel; míg más ALKALMAKKOR, ennek szöges ellentéteként, Wilde a parttalan és felületes fecsegő BENYOMÁSÁT tette rá, aki csak „a fajsúlytalan szalonmulattatásra szolgáló abszurd szatírának” mestere.



Ennek ellenére ezt a két „glimpse”-es részt valójában kicserélném az alábbiak szerint:

unikális szellemi BENYOMÁST kelt -- gondolatokat ébreszt

Wilde a parttalan és felületes fecsegő BENYOMÁSÁT tette rá -- Wilde-ot olyan parttalan, felületes fecsegőnek látta

Én tehát így írnám:

Harris minden állítása nyilván nem lehet helytálló; hiszen egyszer arról számol be, hogy Wilde IDŐNKÉNT gondolatokat ébreszt, és elbeszélései mögött szimbolikus tartalom húzódik meg; majd másutt elismeri még azt is, hogy a bebörtönzött Wilde írói hangja „a gondolatoknak a korábbinál szélesebb palettáját fogta át, és erősebb benyomást hagyott hátra”, mintegy kijelentve, hogy az írások már korábban is számos és figyelemre méltó gondolatot vonultattak fel; míg más ALKALMAKKOR, ennek szöges ellentéteként, Wilde-ot olyan parttalan, felületes fecsegőnek látta, aki csak „a fajsúlytalan szalonmulattatásra szolgáló abszurd szatírának” mestere.